A fogínybetegségek okai

Fogínybetegségek, szájüregi fertőzések, fogászat

A szájüregben több, mint kétszáz baktérium él, melyeknek nagy része csupán a rossz leheletért vagy az eltakargatott mosolyért tehető csupán felelőssé.

A baktériumok, melyek tönkreteszik a zománcot, és megtámadják a fogínyt, sok esetben összefüggésben állnak bizonyos szívbetegségekkel is, stoke-kal, valamint cukorbetegséggel, és koraszüléssel is.

A közelmúltban kiszivárogtattak olyan orvosi vizsgálati eredményeket is, melyek konkrét összefüggéseket bizonyítottak más betegségekkel, amik már komolyabb egészségügyi problémának számítanak. A legtöbb orvosnak azonban a fentiekre még több bizonyítékra van szüksége.

Egy neves fogászati folyóirat egy számában a következő címmel jelent meg az egyik melléklet: „Az általános egészség fogászati aspektusai”. Maga a cikk rávilágít arra, hogy miért is kell nagyon komolyan venni az orális egészséget.

Egyértelműek a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy ezekre a belső károsodásokra, amiket jellemzően a plakk idéz elő, oda kell figyelni. Semmiképpen sem az ijesztgetés a cél, de akár az is előfordulhat, hogy egy ártalmatlannak tűnő ínygyulladásból alakul ki súlyosabb, az egész szervezetre kiható, betegség.

Az Amerikai fogászati Szövetség támogatásával havi továbbképzés folyik a fogorvosok részére, azokkal együtt, akik kimondottan szakértői a témának, és a fogak, valamint az íny struktúrájával foglalkoznak.

Nem feltétlenül a közelmúltban vizsgálták az általános egészség és a különféle fogászati betegségek közötti kapcsolatot, mely az esetek többségében valamiféle ínybetegség volt. A legújabb kutatások csak megerősítették a múltbéli eredményeket, nyilatkozták a pennsylvaniai egyetem kutatói.

A mai modern korral a tudomány eljutott oda, hogy az orvostudomány és a fogászat tudománya egyre közelebb került egymáshoz. A sok kutatás és adat egyre meggyőzőbb a szakmai körökben, így a betegekben is egyre kevesebb kétely alakul ki a témában.

Szükséges lépés az, hogy a két tábor segítse egymást, és a fogorvos továbbküldje a beteget, ha rendellenességet tapasztal, valamint az orvos is jelezze, ha fogászati problémával találkozik.

Különféle vizsgálatok például azt igazolták, hogy,

- a baktériumok, melyek a fogínybetegségekért felelősek elsősorban, vérrögöket idézhetnek elő, ami szívinfarktushoz, strok-hoz vezet.
- Cukorbetegek esetében pl. a szájüregi fertőzés csökkentésével egyidejűleg az inzulin mennyiségét is le lehet csökkenteni.
- A fertőzések káros hatással vannak a magzat növekedésére, így pl. az ínyprobléma alacsony súlyú születést is előidézhet.

A témával kapcsolatban több tanulmányt is összegyűjtöttek, és amerikai kutatók számoltak be az eddig elért eredményekről.